Kicsiknek nagy dolgokról

Kicsiknek nagy dolgokról

Tudnunk kell, mivégre vagyunk itt e földön. A Szombathelyi Áldozatsegítő Központ munkatársai azt választották, hogy segítő kezet nyújtanak azoknak, akiket baj ért. Mellette viszont igyekeznek megragadni minden olyan lehetőséget, mely megakadályozza az emberek áldozattá válását. Prevenció, így mondjuk ezt idegen szóval.

A Móra Ferenc Általános Iskola és AMI 2019. október 14-én pályaorientációs napot tartott, melynek keretében Központunk is megmutathatta magát a legkisebbeknek. Az életkori sajátosságok figyelembevételével beszélgettünk arról, hogy a segítőknek nem a muszklijuk az erős (bár van ilyen is), hanem a szívük és a lelkük. Hogy a segítés jó dolog és segítséget kérni nem szégyen. Ha felvállaljuk, hogy valami fáj vagy bánt, attól nem leszünk kevesebbek. S vannak nénik és bácsik, akiknek az a munkájuk, hogy a bajba jutott emberek lelkét ápolják.

Érdeklődő szempárok, magasba emelkedő kezek, aktivitás, gyermeki kíváncsiság és őszinteség – ha szeretetet adsz, vissza is kapod. A gyermek érték, a maga tisztaságával, egyediségével, s a szülőkön van a felelősség, hogy megőrizzék lelkének fedhetetlenségét, feltöltsék szeretettel, gondozzák, törődjenek vele, hogy számukra és közvetlen környezetüknek örömére legyen.

 

 

 

Close Menu