ElfogadLAK tábor

ElfogadLAK tábor

Az áldozatsegítő központok feladata közé tartozik, hogy tájékoztassa a lakosságot a bűncselekmény vagy tulajdon elleni szabálysértés esetén ingyenes igénybe vehető áldozatsegítő támogatásokról. Kiemelt célcsoportot jelentenek az idősek, gyermek-és fiatalkorúak, a fogyatékkal élők, hajléktalanok, szenvedélybetegek, pszichiátriai betegek, egyéb hátrányos helyzetű személyek, akik nagyobb kockázatot jelentenek áldozattá válás tekintetében.

A szombathelyi Áldozatsegítő Központot majd 30 fő látogatta meg 2019. július 4-én, akik nyári élményeket gyűjteni jöttek a városban. A Martineum Felnőttképző Akadémián táboroztak le, hogy eltöltsenek 5 aktív napot. Táboruk nem volt céltalan: elfogadni egymást, közösséget építeni! A táborozók fele idős korú személy volt, másik fele pedig gyermekek, illetve gyermekeiket egyedül nevelő szülők. Programjuk közé intézményünket is beillesztették, hiszen ők is tudják: az információ hatalom.

Ha a baj ér minket, akkor olyan sokkhatás alá, azaz krízisbe kerülünk, mely kihat mentális állapotunkra: nem tudunk megfelelően gondolkozni, vagy épp csak korlátozottan az érzelmi behatás következtében. Pedig bűncselekmény esetén annak megtörténtétől számított 5 napon belül akár vissza nem térítendő anyagi támogatást is kaphatunk az államtól, hogy a megélhetésünket befolyásoló jogsértő cselekedet okozta bizonytalanság helyébe egyensúlyi állapotot teremthessen. Tapasztalatunk azt mutatja, hogy az áldozatoknak leginkább arra van szükségük, hogy megfelelő információval lássák el őket: mire számíthatnak az eljárás során, milyen lehetőségük van krízishelyzetük megoldására, hol, kinél és milyen további segítséget kaphatnak. Az áldozatsegítő központok támogatást nyújtanak az áldozatok érdekeinek érvényesítéséhez, melyhez érzelmi, jogi segítséget biztosítanak, valamint kapcsolatrendszerükön keresztül felkutatják az áldozat egyéni szükségleteinek megfelelő szolgáltatásokat. 

A vidéki táborozókat ezen információkkal láttuk el, mellette frissítővel szolgáltunk a nagy melegben. Örültünk, hogy segíthettünk!

„Ne feledd: amit szívvel csinálsz, az megtelik élettel!”

Close Menu